2015. április 24., péntek

Tavasz van

 Már kb egy hete délutánonként 10 fok felett van a hőmérséklet, rügyeznek a fák, ide is megérkezett a tavasz. Gyerekek lecserélték a télikabátot, Alex-nek sem kell már a kezeslábas. Kinőtte a babakocsijának a fekvő részét, így múlt vasárnap átcseréltük az ülőrészre. Kicsit furcsálkodott rajta, de már első nap rögtön elaludt benne.
Még nem ül tökéletesen egyedül, néha elborul (mint ma este a fürdőkádban, mikor egy játékért nyúlt), de megtámasztva nagyon élvezi az utazást.
 Ma az IKEA-ban voltam vele tömegközlekedéssel, aztán Adrival is találkoztunk és plázáztunk kicsit, mindenki nagyon élvezte.
Alex tanulmányozza az új fürdős játékát
IKEA előtt



2015. április 16., csütörtök

6 hónaposan


 Alex ma 6 hónapos, 9250 g-os és múlt héten 70,6 cm-es volt amikor az orvosi kontrollon voltunk a rendelőben. Már 5 féle zöldséget evett: krumpli, répa, paszternák, karalábé (ami itt sárgás színű, édesebb és kevésbé erőteljes ízű, mint otthon). Nem lehet kiszámítani, hogy milyen napja van evés szempontjából, amit egyik nap nagy kedvvel befal, azt lehet, hogy 2 nap múlva nem akarja. Olyankor összeszorítja a száját vagy sírva fakad. A gyümölcsökkel is ez a helyzet, a banánt eddig szerette, de tegnap például nem akarta megenni. Ma kapott előszőr "kását", itt így hívják, de lényegében ez a tejpép. Amit én adtam neki abban rizs- és kölesliszt van tejporral meg vassal, vitaminokkal és gyümölcsös ízesítésű. Nagyon ízlett neki (nekem is). Persze ugyanúgy szopizik is még, mint eddig, éjszakánként továbbra is minimum kétszer, de van, hogy négyszer is. Jobban eszik, ha mi is eszünk vele együtt, mindent kinéz a szánkból. Néha kap kóstolót, pl a kenyérhéjat is kipróbálhatta már:

 Szépen forog hasról hátra és vissza, a hasán pörögve és átfodulgatava eljut oda ahova szeretne, ha van kitűzött cél (pl. apa órája). Nagyjából megül, de néha még elburul főleg előre a lábai közé, de sokkal jobban szeret ülni, mint feküdni.

 Szépen odafigyel a nevére és szerintem a "hol a lámpa?" kérdést is megérti. Tudja, hogy mikor vagyunk rá mérgesek, Ő is tud ránk neheztelni, szeret ölben lenni és nagyon szereti ha dícsérik.



2015. április 11., szombat

Tavaszi szünet

Adrinak már múlt héten szerdán és csütörtökön sem volt tanítás mert akkor volt a suliban a féléves értékelő beszélgetés az osztáylfőnökkel, minden rendben vele továbbra is. Erre a 2 napra itthoni házifeladatokat kaptak minden tantárgyból, de magára a szünetre nem adtak nekik semmi tanulnivalót, itt a szünetet tényleg pihenésnek szánják. Így Adrinak 12 napja volt itthon. Azért a héten volt edzésen, egyik nap a barátnőjénél, ma meg a Magyar Házban. Sok időt töltött a kisöccsével, sétálni is eljárt velünk.
Adri X-boxozik, Alex nézi

2015. április 6., hétfő

Húsvét

A húsvéti készülődés a múlt héten az ajándékok megvásárlásával kezdődött, aztán pénteken Adrival tojásokat festettünk, tojásfát készítettünk, kalácsot sütöttünk (háromízű fonottkalácsot, nyami...) és megfőztem a sonkákat. Mivel mindennel időben készen is lettünk, megjött a Nyuszi már péntek este. Adri X-box játékokat, ruhákat, hátizsákot kapott, Alex meg játékot és ruhát.

Az új nyári ruha
 
A gyerekek


2015. április 2., csütörtök

Miből lesz a cserebogár?

Alex a lábujjait eszegeti

Alex mozgása nagyon sokat fejlődött, ügyesen a két kezével, biztosan megfogja a kívánt tárgyakat, átveszi egyik kezéből a másikba. A cumiját jól belerakja a szájába, de szereti minden irányból eszegetni. A hátán "pörög", főleg a játszószőnyegén, de volt már, hogy a kiságyában is reggelre megfordult és a lábai voltak a feje helyén. Szeret oldaltfekve aludni. Sokat beszél, most a "babababa", "haphaphap" a menő nála, ma hajnalban is arra ébrdetünk, hogy mondja a magáét. A hangja is egyre erőteljesebb és hangosabb. Szeret ölben lenni és továbbra is keveset alszik napközben. Már négyféle gyümölcsöt evett: körte, alma, banán és üveges szilva. A legtöbb nap gyorsan és szépen megeszi ezeket tízóraira, de vannak napok, hogy csak pár kanállal eszik belőlük.