2008. október 11., szombat

Szülőértekezlet

Múlt héten vettem részt az első svédországi szülőértekezleten. Az oviról írtam már, hogy azért más, mint nálunk, számomra átmenetet jelent a bölcsöde és az óvoda között (magyarországi viszonylatban). 18 gyerekre 3 óvónő és legalább 1 kisegítő személyzet jut. A szobák kicsik, a gyerekek a nap nagy részét az udvaron töltik.
A szülői kávézással, sütizéssel kezdődött, aztán minden szülő bemutatkozott. Ezután az óvónő elmondta, hogy mivel töltik a napokat a gyerekek. Minden napra van valami program, mennek a közeli erdőbe, jogáznak, heti egy nap néznek egy svéd mesefilmet, amit utána megbeszélnek. Utánna még szó esett néhány technikai dologról: pl., hogy a gyerekek ne nyomkodják az ajtót nyitó kódot.
Ezután, számomra nem volt egészen érthető, hogy mi is történt! 3 anyuka egymást túllicitálva beszélt valami problémáról, a személyzettel és a gyerekeikkel kapcsolatban. Mivel a nyelvtudásom nem 100%-os, gondoltam majd később megkérdezem az óvónőt, hogy miről is volt szó. Másnap, rákérdezvén, maga az óvónő sem tudta megmondani, hogy mi volt a probléma (vagy nem akarta).
Tegnap aztán találtunk egy levelet Adri polcán, melyben értesítették a szülőket, hogy az egyik óvónőt másik óvódába helyezték át! Hétfőn reggel még szívesen válaszolnak a kérdéseinkre, új óvónő érkezik nemsokára!