2014. augusztus 29., péntek

Az első 10 nap az iskolában

  Adri már 10 napot járt az új suliba, kicsit összefoglalom a tapasztalatokat.
  Évnyitó nem volt, de a 3.napon volt az iskolaavató, kb 20 perces ünnepség, szalagátvágással, almafa ültetéssel.
 Napi 4 órája van, az órák 60 percesek, új tantárgy nincs, van matematika, svéd, angol, zene-művészet, testnevelés, társadalomismeret és természetismeret.
 A héten kedden megvolt az első szülőértekezlet ami egy közös "gyűléssel" indult az iskola ebédlőjében ahol bemutatkoztak a tanárok, a napköziért felelősek (Junior Club-nak hívják). Az igazgató elnézést kért amiért az épület nem lett kész tejes mértékben, de az osztálytermek készen voltak, a nyitást követő pár napon belül az ebédlő is, viszont a tornaterem, könyvtár, számítógépterem még várat magára. Az igazgató amúgy reggelente kint áll a kapuban, köszönti a diákokat, segít a forgalomirányításban!
 A szülőértekezlet aztán az osztályteremben folytatódott, ahol a két mentor (osztályfőnök) bemutakozott. Egyikük svéd, frissen diplomázott tanárnő aki társadalomismeretet tanít nekik, a másik mentor kanadai, 3 hete van Svédországban és Ő a tornatanár. A ismertetést a tanárbácsi folytatta angolul, de ez a szülők nagyrészének okés is volt. Én amit nem értettem megkérdeztem a magyar apukától utánna, aki elmagyarázott egy-két dolgot. Persze aztán én jeleztem, hogy én azok közé a szülők közé tartozok akik a kommunikációt svédül igénylik, és ennek semmi akadálya sincs.
 Hétfőtől szerdáig délutánonként tanítási segítséget nyújtanak a tanárok a gyerekeknek, ez olyan felzárkóztatás szerű, nem kötelező járni rá.
 A gyerekek és a szülők külön kódot kaptak az iskolai internetes rendszerhez, itt lehet nyomonkövetni a tantervet, házifeladatokat, hiányzást, ha beteg a gyerek azt is ezen keresztül kell bejelenteni, ezen keresztül kapjuk a heti osztályfőnöki levelet is, itt lehet üzenni a tanároknak is. Ajánlott napi szinten belépni mint a szülőnek, mint a gyereknek.
 Adrinak amúgy eddig tetszik az iskola, hamar barátnőket szerzett, a kajával is meg van elégedve. A matematika angolul annyira nem nyeri el a tetszését, a héten viszont pont az egyik matekóra alatt volt a tűzjelző kipróbálása és az iskola kiürítésének gyakorlása!
 Megkapta ma az első házifeladatot angolból aminek az elvégzésére egy hetet kaptak.
 Az anyanyelvi oktatásért nem kellett könyörögnünk, fenyegetőznünk, mint a régi iskolájában, a magyar tanárnő már a héten jelentkezett és hétfőn kezdi is az oktatást a 3 magyar kislánynak ott a suliban.
 Ma délután grill-partyt rendezett a suli, de elmosta az eső, mi azért sorbanáltunk a "svéd hot-dog"-ért, aztán hazajöttünk.

2014. augusztus 22., péntek

Alex a 32.héten

 
Alex arca profilból (ha valaki nem látná meg egyből)
 
 A héten voltam ultrahangon, betöltöttem a 32. hetet hétfőn. Ilyet egy átlag terhességnél nem is végeznek, ez nekem olyan ellenőrzés féle volt, hogy a baba növekedése rendben van e. És igen, minden rendben. Alexnek megvan a lábain az 5-5 ujja, a kezei közül csak az egyiken tudtuk megszámolni (ez a képen az arca előtt látszik is), a másik keze a feje alatt volt, így azon nem tudtuk ezt megnézni. A számított súlya 2086 g, az átlag ilyenkor 2008 g, szóval Ő 3,9% több az átlagosnál:) Fejjel lefelé fekszik már okosan, remélem ez így is marad.

2014. augusztus 17., vasárnap

Adri új iskolája

Adriròl mostanàban nem sok szò esett, hiszen otthon nyaral Magyarorszàgon ès nagyon jòl èrzi magàt.Persze nekünk nagyon hiànyzik, de kètnaponta beszèlünk skype-on ès megnyugszunk, hogy nincs is ideje rànk ès tènyleg jòl van a nagymamàkkal, nagypapàval, tesòval, unokatesòkkal.
Amit nem vàr, az az iskola, ami itt kint agusztus 20-àn màr kezdetèt is veszi. Semmi különösebb kèszülèst nem igènyel ez, szerdàn reggel 8 òràra kell menni.
Adri most kezdi a 4. osztàlyt, ami a közèpsö tagozat elsö osztàlya, mert itt kint 3x3 èv az àltalànos iskola. Eddig Ö a helyi suliba jàrt, ami a lakàstòl kb 200 m-re van, önkormànyzati ès igazàbòl nem akarom teljesen lehùzni, de nem voltunk elègedettek vele. Èvek òta pròbàltuk àtiratni öt màsik suliba ès most vègre sikerült is.
Szòval a hèten kezd egy ùjonnan nyìlò kètnyelvü (angol-svèd) iskolàban. Maga az iskola nem ùj, semmilyen szempontbòl: az èpület egy koràbbi Ericson-os irodahàz, az elsö ilyen iskolàt pedig 1993-ban nyitottàk itt Stockholmban ès most màr 22 ilyen sulijuk van az orszàgban ès Euròpàban.
Csak mèg annyit ròla, hogy ez nem àllami iskola, de ugyanùgy ingyenes, ami azt jelenti, hogy a tanìtàs, tankönyvek, felszerelès, ebèd tènyleg 0 korona, csak a napközièrt kell fizetni, aminek a költsège pont ugyanannyi, mint az àllami suliban. Felvèteli nem volt, csak sorban àllàs, ami itt kint nagy divat, nekünk szerencsènk volt, idöben jelentkeztünk, de ìgy is csak jùnius elejèn derült ki, hogy Adri befèrt a 3 osztàly egyikèbe. Az osztàlyok 30 fösök lesznek, a tanìtàs 50 %-ban angol nyelvü (a termèszettudomànyi tantàrgyakat tanuljàk angolul) minden osztàlynak 2 mentora ( kb mint az osztàlyfönök) van (az egyiköjük beszèl svèdül). Volt egy bemutatònap jùnius közepèn, Adrinak tetszett ès most kiderült, hogy egy osztàlyba fog jàrni egy magyar baràtnöjèvel, szòval azt hiszem bennem nagyobb az izgalom, mint benne!
Az iskola maga lègvonalban nincs messze, kb 1,5 km lakàstòl, de közvetlen tömegközlekedès nincs arra, szòval kb 7 perc busz ès 15 perc sèta vagy 10 perces buszùt ès mèg 2 megàllò metroval a lehetsèges variàciòk.

Itt meg lehet nèzni a sulit, ha vakit èrdekel: www.liljeholmen.engelska.se

Ui:Elromlott itthon az asztali szàmìtògèpünk, ezt a bejegyzèst a tàblagèpen pötyögtem be, ezèrt nincs benne hosszù ü, ö betü.

2014. augusztus 11., hétfő

Én


Közkívánatra (??) egy kép rólam 31. hetes terhesen mindazoknak, akik nem láthatnak élőben.

2014. augusztus 10., vasárnap

Kiskád állvánnyal

Múlt héten beszereztük a polcot is a hálószobánkba, amit ugye Alexel meg fogunk osztani és így a babakelengye  "nagyobb" dolgai közül a kiskád megvétele maradt hátra. Azt is keresgéltem a blocket.se-n (a használt oldalon) azért ott, mert nem egyszerűen egy db kiskádat akrtunk, hanem olyan megoldást, hogy ne a nagy fürdőkádba kelljen belerakni a gyerekkádat, szóval, hogy legyen hozzá egy állvány. Itt kint sehol nem találtam, láttam a kádra pont passzoló farácsot, amilyet még Adrinál is használtunk (sőt, anno még a szüleink is ilyet használtak 40 éve). Másrészt maga a kádunk pereme sem olyan magas, hogy a derekunkat ne viselné meg, ha valahogy mégis "készítünk" egy ilyen rácsot és az arra rakott kiskádban fürdetnénk a babát.
Aztán abba is belegondoltam, hogy a higénia miatt kiskádat igazán vehetnénk újat. Szóval megrendeltem a neten egy állítható magaságú állvánnyal együtt és 3 napon belül az ajtónking szállítva meg is érkezett Alex kiskádja az összecsukható állvánnyal; "fürdető segítséggel" (szó szerinti fordításban), ami egy kis ferdehátú "széket" jelent magában a kiskádban; slaggal, ami a víz leengedését könnyíti meg és még hőmérőt is adtak hozzá.
Amúgy itt a heti 1-2-szeri fürdetést javasolják csak, persze a napi arc-, kéz- és popsitisztítás mellett. Én azért tervezem a napi rutin kialakítását a napi fürdetéssel együtt.

2014. augusztus 2., szombat

"Kulcs-kérdés"

 Amikor a Magyarországról történő elindulásnál kiderült, hogy a babakocsit nem tudjuk magunkkal hozni (helyhiány miatt), addigra én már felkészült voltam a kinti babakocsi választékot illetően. 2 napot keresgéltem a blocket.se-n (ez a svéd megfelelője a jofogas.hu-nak) és írtam e-mailt kb 4 babakocsit eladni vágyónak. Erre a honlapra amúgy kb 20-40 db használt babakocsi kerül fel naponta, szóval volt választék. Hamar sikerült is venni egy kombinált járgányt, cserélhető fekvő- és ülőrésszel, szinte sose használt pelenkázó táskával együtt. Tiszta volt és jó állapotú, de azért persze mindent kimostam róla, a vázat is klóros tisztitószerrel lesuvickoltuk.
 Mivel Adri Magyarországon van, így egyenlőre az Ő szobáját tudjuk most raktárnak, gardróbnak stb-nek használni, így a szép, tiszta, kék babakocsi is ott várakozott amíg nagy nehezen le nem került a babakocsi tárolóba.
 Ennek a tárolónak a kulcsát megszerezni 2 hétbe telt, és már mindenféle összeesküvés elméletet gyártottunk, hogy vajon miért is olyan nehéz kulcsot szerezni ehhez a kb. 3x1,5 m-es helységhez!? Amikor ide költöztünk, 5,5 éve, akkor nem volt szükségünk kulcsra hozzá, hiszen nem volt babakocsink. Az ingatlanügynök említette, hogy lent, a lépcsőházból nyíló egyik ajtó a babakocsi tároló és ennyi.
 Miután megvettük a járgányt e-mailt írtam a házban lakó "felszerelésekért" felelős társasházi képvislőnknek, hogy igényt tartanánk egy kulcsra a tárolóhoz. A házunkban amúgy14 lakás van és jelenleg 2-ben lakik kisgyerekes család, szóval gondoltuk, hogy csak van ott még hely! A válasz fél napon belül érkezett meg : csak az kaphat kulcsot akinek kisgyereke és babakocsija is van! Tény és való, hogy az illetővel nem találkoztam kb 3 hónapja, szóval nem láthatta még a jól gömbölyödő pocakomat, de akkor is felháborodtam, hogy mégis mit képzelt, mit akarunk betenni ebbe a tárolóba?! Válaszként megírtam, hogy nem tudtam, hogy neki, mint a lakóközösség tagjának, igazolást kellett volna benyújtanom a terhességemet bizonyítva. Ezek után az úriember nem válaszolt egy hétig, majd amikor emlékeztető e-mailt írtam neki, akkor kegyeskedett válaszoni, leírni hivatalosan a kulcs megszerzésének szabályait is, pl: letéti díjat kell fizetni (300 korona) ami visszajár ha visszaadjuk a kulcsot. Aztán nem is ő maga, hanem egy másik vezetőségi tag hozta el a kulcsot, kaptunk nyugtát és szabályzatot a használatról.
 Szóval Alex kiskocsija most tisztán és nyugodtan várja lent a tárolóban, hogy Ő használatba vegye!


2014. augusztus 1., péntek

Kánikula Svédországban

 Amikor megterveztük a nyarunkat, akkor arra gondoltunk, hogy ugye júniusban még csak a 6.hónapjában járok majd a terhességnek és akkor még nyugodtan meg tudjuk tenni kocsival a 2000 km-s távot oda-vissza Magyarországra. Ez jól is ment, tényleg nem volt semmi probléma, leszámítva azt, hogy Alex nem szerette a hajóutat, valószínűleg az állandó alaprezgés zavarta, így nem tudtam sokat aludni a kompút alatt.
 A másik szempont az is volt, hogy akkor majd itt Svédországban "vészelem" át a svéd-nyarat, ami az eddigi tapasztalatok alapján maximum 20-25 fokos meleget és inkább esős időt jelentett, ami ideális már 7-8 hónapos terhesnek. Na, idén trópusi levegő kering Skandinávia felett, Stockholmtól északabbra sem ritka a 30 fok feletti hőmérséklet és már a 3.hete így van ez. Reggelente már 20 fok felett van a levegő hőmérséklete, iszonyú magas a páratartalom is. A héten esett ugyan egy kis eső, de számottevően nem hűtötte le a levegőt, most is 25-26 fok van (este 6 óra után) még magasabb páratartalommal. A lakásunk nappaliját egész délután süti a nap, a reluxák lezárva vannak és így is 27 fok felett van hőmérséklet.
 Most először kellet a munkahelyemen a ventillátort bekapcsolnom, a kolleganőm "már gondolkodni sem tud" a melegtől. Mivel itt a tartósan magas hőmérséklet nem túl gyakori, ezért középületekben, éttermekben nem nagyon van légkondicionáló berendezés. De a legszörnyűbb a tömegközlekedés persze, bár júliusban sokan szabin vannak, tehát nincs az a hétköznapi tömeg a metron vagy a buszon, mint mondjuk majd agusztus 20-a után lesz, amikor elkezdődik az iskola is.
A kép 2 hete készült Ålö szigetén ahova kirándultunk és találtunk egy homokos strandot