2015. június 9., kedd

Nyári szünet



Holnap Magyarországra utazok a gyerekekkel egyenesen a Balatonra így azt hiszem egy darabig nem fogok írni.

2015. június 7., vasárnap

Hajókázás

Múlt hétvégén elmentünk egy 22 órás hajóútra, hogy megünnepeljük a szülinapokat. Minden rendben zajlott, Alexet nem zavarta az enyhe ringatózás sem, ugyanúgy aludt éjszaka mint szokott, csak nekem volt így elég kis helyem az ágyon.

 Ezen a hajón van a 10. szinten egy strand, üvegtetővel, ami most nem, volt elhúzva, mivel nem volt túl jó idő. Adri úszott kicsit  a medencében is, aminek azért hideg volt a vize, mi többiek inkább csak a jakuzziban üldögéltünk. Alexnek is tetszett a fürdés, a bugyogó víz.

2015. június 4., csütörtök

A 8 hónapos kontroll

Mivel amikor Alex 8 hónapos lesz akkor nem leszünk Svédországban, korábban történt meg a "védőnőnél" a 8 hónapos kontroll. Továbbra is szépen fejlődik, minden rendben vele. A nővér szerint azért már adhatnék neki darabos ételt, pedig még foga sincs.
Már 10,21 kg és 74,5 cm.
A várószobában kipróbáltunk néhány játékot

2015. június 1., hétfő

Már 11 éves

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT

Atlétika, atlétika és még több atlétika

 A május 23-24-ei hétvégén Adri "tavaszi táborban" volt az atlétikai csapattal. Norrtälje-ben voltak, ami kb 60 km-re északra van Stockholmtól. Szombaton versenyen vettek részt, ahol Adri mindenből jól szerpelt, bár önmagával mindig elégedetlen. 60 m-en megint a döntőbe került, ahol 6. lett a közel 30 indulóból a korosztályában. Szombat este ott is aludtak igazi tábori körülmények közt, hálózsákot kellett vinniük, volt egy lányszoba és egy fiúszoba emeletes ágyakkal a 25 gyereknek és az 5 edzőnek. Vasárnap délelőtt edzésük volt és ebéd után hazaindultak. Adrinak nagy élmény volt, jól érezte magát, nekünk meg itthon furcsa volt, hogy hétvégén nincs itthon a nagylány!
 Aztán az iskolájában múlt héten pénteken sportnap volt, szabadtéri atlétikai pályán mérték össze magukat az évfolyamok. Adri minden versenyszámban első vagy második helyet szerzett! Sajnos nem tudja az összesített eredményt, az majd csak az évzárón derül ki, hogy Ő lett e 4. évfolyam atlétikai bajnoka a lányok között.